A kötet középpontjában egy kevéssé ismert kínai etnikum, a sibék állnak. Szerzője feltehetően az egyetlen olyan kutató, aki velük együtt élve, hosszú időtartamú néprajzi terepmunkát végzett közöttük. Ennek az eredetileg mandzsu nyelvet beszélő etnikumnak a döntő többsége mindmáig az "őshazának" tekintett északkeleti tartományokban él elszórtan, de a Kína nyugati részén fekvő Xinjiang Ujgur Autonóm Területen belül ugyancsak nagyobb lélekszámú közösségeik vannak.

A világ nagy nyelvcsaládjai közül Magyarországon jóformán csak az indo-európai és néhány eurázsiai nyelvcsalád ismert jobban. Szinte semmit sem tudunk az afrikai, az amerikai indián vagy az óceániai nyelvekről és nyelvcsaládokról, történelmükről, nyelvi jellegzetességeikről. Ezt a hiányt pótolja az ausztráliai bennszülött nyelvek vonatkozásában Vászolyi Erik nyelvészprofesszor műve, amelyben saját, több évtizedes helyszíni tapasztalata alapján vezeti be az olvasót az ötödik kontinens bennszülött nyelveinek világába. Könyve első részében e nyelvek csoportosításának, átírásának, kutatásának problémáiról és történetéről szól; a második részben részletesen bemutatja az ausztráliai bennszülött nyelvek hangtani, nyelvtani és mondattani jellegzetességeit és problémáit, amelyek az európai nyelvekhez szokott olvasó számára a reveláció erejével bírnak.

A szerző érdeklődése fókuszában egy délkelet-ázsiai hegyi törzs, a vietnámi brúk állnak. Az írások három téma köré csoportosulnak. Egy részükben etnohistóriai/történeti etnográfiai témákat tárgyal, a brúk és az őket körülvevő geopolitikai térség történelmét, az államalkotó népek és a perifériájukon élő törzsi kultúrák kapcsolatát, a brúk identitásának, történelmi emlékezetének kérdéseit, és  a globalizált világba való beilleszkedésének problémáit vizsgálja.

A Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe rendhagyó mű. Bár egyetemi tankönyvnek íródott, valójában jóval több, mint amit a „bevezetés" cím sugall. Benne a 20. századi szociálantropológia egyik legnagyobb mestere, a rokonságkutatás két legfontosabb irányzatának, a Rivers tői Radcliffe-Brownig húzódó angolszász strukturalista-funkcionalista, valamint az ezt követő, Lévi-Strauss nevével fémjelzett (francia) strukturalista iskolának a műhelyébe vezeti be olvasóit - széles és személyes látképet adva ezen keresztül az antropológiai kutatások alfájának és ómegájának számító rokonságkutatások fő kérdéseiről, módszertanáról, eddigi eredményeiről és napjainkban zajló, heves szakmai vitáiról.

A halál témáját érintő kulturális és szociálantropológiai irodalomban gyakori téma a modern nyugati ember és a más kultúrákban élők halálképének, halálhoz való viszonyának különbsége. E különbségek azonban az úgynevezett nyugati társadalmakon belül is érzékelhetők. Nem egy antropológus számolt be arról, hogy az általa megismert európai falusi közösségekben az emberek mennyire másként, mennyivel „természetesebben” viszonyultak a halál kérdéséhez és a halottakhoz, mint ami számára saját társadalmi közegében megszokott volt. Ezekben a közösségekben a halál nem tabutéma, nem a haldokló és családjának magánügye, a haldoklás s a halál körüli gyakorlati teendők ellátása pedig nem vagy nem teljesen került át abba a professzionális szolgáltatói szektorba, amely ma már a legtöbb helyen körülveszi.

Erdélyi néphiedelem-gyűjtés 1789–90-ben

A kötet a 18. század végi népi mentalitás egyik eddig legizgalmasabb dokumentuma. Nemcsak Erdély különböző nyelvű és eltérő felekezetű népességének hiedelmeit mutatja be, hanem az értelmiségi gondolkodásra is fényt vet, jelzi, hogy milyen mélyen tudtak behatolni lelkészek a népi képzeletvilágba, és azt is láttatja, hogy külföldi tanulmányaik után milyen olykor ellenséges közegbe kerültek Fogaras vidékén.

A könyv a mai magyar nacionalizmus hétköznapi és populáris formáiról szól. Azokat a beszédmódokat, jelképeket és társadalmi folyamatokat elemzi, amelyek a nemzetet a 21. század elején újra vonzóvá és fontossá teszik.

Tradition and Innovation