Leírás
„Brazília és Portugália testvérországok – nyilatkozta a portugál államelnök 1922-es brazíliai látogatása alkalmával, majd így folytatta –, bár már külön élnek, történetük száz év előtt még közös volt, jövőjük sok ponton különbözik, de éppen olyan sokban azonos is. A brazilok saját hazájuknak érzik Portugáliát. A portugálok széles munkástömegei pedig Brazíliát olyannak tartják, mint a hazai földet.” Ez az Atlantisz-álom lényege. A két ország ideálisan harmonikus, testvéri viszonya, a luzo-brazil kötődésű elit vágya. Ennek tükrében mutatkozik meg kötetünkben a modernizáció és a nacionalizmus történelmi időszaka a boldog békeidőktől az 1930-as évtized kezdetéig.
Szilágyi Ágnes Judit (1966), történész, latin-amerikanista
Budapesten született. Felsőfokú tanulmányait az ELTE-n végezte történelem - portugál szakon. A szegedi egyetem bölcsészkarán szerzett PhD-fokozatot. Jelenleg az ELTE oktatója, az Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék habilitált docense, a tanszék és a doktori program vezetője.
Az 1990-es évek eleje óta publikál a portugál és a spanyol nyelvű világ történetével kapcsolatos tanulmányokat, könyveket. Az „Atlantisz-álomról” szóló kötetének témáján a Wissenschaftskolleg zu Berlin keretében, A. W. Mellon ösztöndíjasaként kezdett dolgozni, több mint egy évtizede.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Szilágyi Ágnes Judit |
Megjelenés | 2023 |
Terjedelem | 550 oldal |
Kötészet | kartonált, ragasztókötött |
ISBN | 978-963-414-978-1 |
Sorozat | Bibliotheca Americana sorozat |