Hasonló termékek
Idegenek a város szemében
Elmélkedések a benedeki regula eszméiről és értékeiről
A benedeki Regulát olvasva a szerző nem kevesebb, mint 13 olyan témát vesz sorra, melyek a monasztikus szerzetesi élet, de tágabb értelemben a keresztény élet szerves részét képezik.
Manassé imája
Manassé imája a bibliai irodalom egy kevéssé ismert deuterokanonikus (protestáns szóhasználattal: apokrif) könyve. Ez az egyik legszebb korai zsidó imádságunk, amely bizonyítja azt is, hogy az ima nem kísérő jelensége, hanem forrása a cselekedeteknek.
Pusztinya - Találkozás Istennel a csöndben, a magányban és az imádságban
Ez a könyv az általa alapított világi krisztushívőkből álló közösség spirituális vezérgondolatait foglalja össze, s a hétköznapi, Istenre szomjas olvasó számára is számos kincset tartogat.
Morzsák Dánieltől Bárukig
Újabb tanulmányok a korai zsidóság irodalmáról
A Krisztus születése körüli időszak zsidóságának gazdag irodalmi öröksége – legyen az a mi szempontunkból , , kanonikus\" vagy , , biblián-kívüli\" – kiemelkedő fontosságú adatokkal szolgál a zsidó-keresztény kultúrkör szellemi formálódásáról az ókorban. E kötet néhány kisebb írást gyűjt egybe, amelyek azt tűzték ki célul, hogy a korai zsidóság irodalmának művészi vagy teológiai jellegzetességeit tárgyalják.
Zsámolyok
A szemlélődő imádságról szóló egyes mai tanítások a Tanítóhivatal megnyilatkozásainak fényében
A folyók városa
Jesús Moncada (1941–2005) a szülővárosát, az Ebró-parti bányászvárost örökíti meg e könyv, fő műve lapjain. A városka 1971-ben tűnt el egy hatalmas víztározó hullámai alatt, a Franco-féle modernizációs törekvések eredményeképp. A bányászok, hajósok és hajóépítők azonban foggal-körömmel harcoltak a megmaradás jogáért, a város közössége nem vállalta, hogy sorsa a szétszórattatás legyen. Annyit sikerült elérniük, hogy az ezeréves múltú régi település helyett a vízierőmű-vállalat kárpótlásképpen felépített egy másikat, ahová a régi városból száműzöttek átköltözhettek, s ha otthonaikat nem is, de közösségüket megőrizhették.
Leírás
A kötetben összegyűjtött írások a monasztikus szerzetesi élet hagyományból táplálkozó jelenére irányítják a figyelmet. A benedeki és az azt megelőző tradíció fényében kérdeznek rá arra, hogy ki a szerzetes ma, hogy milyen ösvények kínálkoznak azok számára, akik a krisztuskövetés útján az atyák nyomdokain próbálnak járni. A benedeki hagyományból választott tíz szó (hagyomány, vágy, bor, szegénység, unalom, szabály, meditáció, ítélet, szemlélődés, világ) által kijelölt csapás mentén vezetik az olvasót egyre közelebb ahhoz az életformához, amelyben a nyugati monasztikus szerzetesség próbálja az Evangéliumot életre váltani, Isten országának misztériumát megélni.
BAÁN IZSÁK OSB (1978-) a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor szerzetese. Teológus, a római Szent Anzelm Egyetem és a pannonhalmi Szent Gellért Szakkollégium oktatója. Tanulmányai, fordításai a korai szerzetesség irodalmából és spiritualitásából merítenek, a monasztikus szerzetesség világába vezetik be az olvasót.
Paraméterek
| Szerzők(vesszővel elválasztva) | Baán Izsák |
| Megjelenés | 2018 |
| Terjedelem | 164 oldal |
| Kötészet | füles, kartonált |
| ISBN | 9789634144410 |
| Sorozat | Lectio Divina sorozat |
