Hasonló termékek
Jacques Maritain
A tanulmánykötet Jacques Maritain, a XX.századi francia neotomista filozófus gondolatvilágának néhány jellegzetes témakörébe nyújt bepillantást. Maritain alkotó módon járult hozzá a keresztény bölcselet fejlődéséhez, Aquinói Szent Tamás korszerű értelmezéséhez, az európai humanista és perszonalista gondolkodáshoz, az egyház szociális tanításának, katolicizmus és politika viszonyának, az emberi jogok elméletének korszerű megfogalmazásához.
A keletkezés ontológiája
A végtelen fenomenológiája
Szabó Zsigmond sorozatnyitó könyve, mely világosságánál és pontos elemzéseinél fogva méltán érdemelte ki a 2004-ben először kiosztott díjat, az első magyar monográfia Maurice Merleau-Ponty-ról, a XX. század egyik legnagyobb hatású francia gondolkodójáról.
A Leibniz-Clarke levelezés
Az újkori filozófia iránt érdeklődő magyar olvasók előtt sem Isaac Newton, sem Gottfried Wilhelm Leibniz alapgondolatai nem ismeretlenek. Mindketten az új tudomány és világkép alapvetésén munkálkodtak.
Isten gazdagsága
A kereszténység szentháromsági istenképe
A kereszténység legbelsőbb titkának tekintett Szentháromságra irányuló hívő reflexió meglepő módon csak az elmúlt évtizedekben került a teológiai érdeklődés homlokterébe. A mára kialakult számos különböző szentháromságtani elmélet azonban hiányérzetet is kelt: az egyházi dogma türelmes, higgadt, elmélkedő megértési kísérletei híján a hívő tudat egyre nehezebben tud eligazodni a bonyolult elgondolások között. Bertram Stubenrauch bibliai alapú esszéje pontosan ilyen türelmes gondolatmenettel szolgál, sőt a konkrét életet, a konkrét egyházi létezést előtérbe állító könyvében önálló megértési javaslatokat is kidolgoz.
Tudás az időben
A kötet szerzői arra vállalkoztak, hogy a tudás általuk vizsgált területén valamilyen fordulópontot mutassanak be, ahol a korábbi elképzelésekben vagy az alkalmazott (kísérleti vagy gondolkodási) módszerekben valamilyen változás következik be, valami új jelenik meg. A Tudás az időben cím éppen arra utal, hogy az itt közreadott tanulmányok a tudás episztemológiai jellemzőit történeti változásukban követik nyomon.
Minden kinyilatkoztatás kritikájának kísérlete
„A vallás az evangéliumok óta nem nyert e műhöz fogható támaszt, és nélküle rövid időn belül az evangéliumok is rosszul jártak volna.” Karl Leonhard Reinhold – Fichte elődje a jénai katedrán – nyilatkozott így Fichte első nyomtatásban (névtelenül) megjelent művéről, bár igaz, hogy a közvéleményhez hasonlóan Kant munkájának tartotta. Az ésszerűség a kinyilatkoztatás mércéje, állítja a korra jellemzően Fichte, s minthogy olyan tárgyról van szó, amelyet a tiszta elméleti ész segítségével sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet, Kantot követve a gyakorlati ész területére utalja a kérdést.
Leírás
Edmund Husserl és Martin Heidegger kapcsolata kivételes helyet foglal el a nyugati gondolkodás történetében. Élete egy-egy időszakában mindkét szerző intenzíven foglalkozott a másik gondolati teljesítményeivel, keményen és élesen vitatta azt, és emellett mindketten képes voltak arra is, hogy tanuljanak a másiktól. E heves összecsapás tétje többek között az volt, hogy lehetséges-e, illetve mi módon lehetséges a filozófiai gondolkodást biztos alapokra helyezni, képes- e a filozófia az élet, az emberi egzisztencia számára hiteles módon megnyilatkozni, továbbá képes-e a filozófus a számára történetileg adott, konkrét életszituációk egyediségét és az átfogó elméleti törekvésekből fakadó követelményeket egységes filozófiai koncepcióban érvényesíteni. A kötet tanulmányai két alapvető szempont figyelembevételével kísérlik meg a két gondolkodó munkásságát összevetni és konfliktusukat értelmezni. Az egyik szempont a szabadság problémája. Az emberi szabadság kérdése a praktikus és elméleti filozófiai törekvések metszéspontját jelenti, s e két törekvés összefüggése és összekapcsolása mindkét gondolkodó számára kulcskérdés volt. A másik értelmezési szempont pedig az, hogy miként jelenik meg a metafizikai gondolkodás teljességigénye a két filozófus gondolatvilágában, s milyen töréspontok, feszültségek lépnek fel éppen e teljességre való törekvés következtében.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Schwendtner Tibor |
Megjelenés | 2003 |
Terjedelem | 172 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 9639457558 |
Sorozat | A filozófia útjai sorozat |